Magyarországon műemlékeink elsősorban durva mészkő felhasználásával készültek. Ennek a
kőzetnek az időállósága porozitása miatt gyenge, szilárdítása általában valamilyen költséges,
egészségre káros anyaggal lehetséges. Az utóbbi időben gyakran választják a szilárdítás helyett – a
hosszútávon jó időállóságot mutató forrásvízi mészkő felhasználásával – az ugyancsak költséges
teljes kőcserét. A porózus kőzetek szilárdítása lehetséges környezetkímélő mikrobiológiai módszerrel
is, amellyel az eredeti kőzetanyag megőrizhető. A módszer lényege: a karbonátos kőzetbe meszes
vázú mikróbákat (Bacillus sphaericus) oltunk, ezeket tápláljuk, szaporítjuk. A táplálék (szubsztrát)
megvonása után a megtelepedett mikróbák vázaikkal, a porozitás csökkentésével megváltoztatják a
kőzet mechanikai és időállósági tulajdonságait. Ezt a szakirodalomban a kőzetek remineralizációjának
vagy más néven biomineralizációjának (biokalcinálás) nevezik. A szilárdítás betonon, vakolaton is
elvégezhető.
A kutatás célja: a mikrobiológiai szilárdítás módszereinek, laboratóriumi és in situ
alkalmazhatóságának kidolgozása, a kiválasztott kőzetanyagon az optimális kezelési körülmények
(időtartam, hőmérséklet, szubsztrát) kiválasztása, a kezelt kőzet mechanikai és időállósági
tulajdonságai változásának meghatározása.
A kutatás módszerei: a jelölt a petrográfiai tulajdonságokat vizsgálja. Ezek: a mikrostruktúra
(pásztázó elektronmikroszkópos, SEM megfigyelések), a szövetszerkezet (vékonycsiszolat
tanulmányozása optikai mikroszkóppal), a tömegösszetételi tulajdonságok (anyagsűrűség,
testsűrűség, kapilláris vízfelszívás, teljes porozitás), a fázisösszetételi tulajdonságok (derivatográfiás
termoanalitikai és röntgendiffrakciós módszerrel), valamint a szilárdsági és időállósági tulajdonságok.